Hiába ünnepelte a VIXX a második születésnapját, nem minden tag tudta teljesen átadni magát a buli hangulatnak. Ravin látszott, hogy teljesen máshol járnak a gondolatai, amit Hongbin észre is vett.
-
Te Ravi, mi a franc van veled? Buli van, te meg
itt ülsz a sarokban és bambulsz ki a fejedből.
– kezdte a fiatalabb, majd a rapper kezébe nyomott egy alkohollal teli
koktélt.
A másik nem válaszolt, csak
elvette a felé nyújtott poharat és azzal a lendülettel le is küldte az egészet.
Ennek köszönhetően egész éjjel nem is gondolt arra, mi nyugtalanította.
Reggel, mikor ébredezett a
másnapos társaság, akkor vett észre valamit illetve valakit maga mellett.
-
Mi a búbánat történt itt? - kérdezte magától –Jah persze, buliztunk. De
alig hogy megválaszolta a saját kérdését, látta, hogy nem sokkal előtte Hyuk
valamin nagyon jól szórakozik. Na, a rappernek se kellett több, egyből megnézte
mi olyan mókás.
Hyuk kezében a mobilja volt,
amin szemmel láthatólag a tegnapi buliról készült videót nézte. Ravi is jól
szórakozott a vidin, teljesen addig, míg meg nem látta saját magát.
-
Cha Hakyeoonn~ én sze.. izééé .. szeretleeeek – mondta a
vidin, majd a következő jelenetben már az volt látható, ahogy elvezeti N-t egy másik szobába… és itt vége lett.
-
Hyuk, azonnal töröld le és NE mond el senkinek,
pláne a leadernek. – mondta a rapper a
legfiatalabbnak.
Ekkor eszébe jutott, hogy mi
volt ezután, és mi nyomta a lelkét tegnap.
Amíg ezen gondolkodott, kiment a konyhába hogy kávét csináljon. De alig
ért ki, látta, hogy aki mellette feküdt megmozdult, és nem volt más, mint a
vidiben is emlegetett Hakyeon. Szegényen látszott, hogy másnapos, de nem nagyon
érdekelte, ugyanis egyből a konyha és Ravi felé vette az irányt.
-
Hyung, jó reggelt. Kérsz kávét, épp most főztem
– köszönt a fiatalabb
-
’Reggelt. Izéé, mintha mondtál volna valamit
tegnap, és utána elvonszoltál valahova.. csak épp nem emlékszem… - mondta Hakyeon és elvette a rapper kávéját.
-
Én emlékszem. És ha kell, elismétlem annyiszor,
ahányszor akarod. Hyung, azt hiszem, szeretlek.
– mondta nemes egyszerűséggel.
Szegény leader erre a kijelentésre hirtelen meg sem
tudott szólalni, csak meredten bambult maga elé.
-
Wonshik... én… azt hiszem, én is – mondta – de
vajon mi volt, amit tegnap csináltunk?
-
Nah látod, erre nem emlékszem, de tippem az van
-
Én tudom, én tudooom~ - jelent meg ismét a
maknae.
-
Miiii? – kérdezte kórusban a másik kettő.
Hyuk nem mondta meg, inkább
megmutatta a videót, majd otthagyta a NaVi párost.
Nem sokkal később már mindenki
fent volt, megitta a maga koffeinadagját és készen álltak az indulásra, de
ekkor hirtelen megszólalt a leader.
-
Ravi és én tegnap este rájöttünk valamire, és szeretnénk,
ha ti is tudnátok. Szeretjük egymást és mától hivatalosan is létezik a NaVi
párosítás, nem csak a rajongók ficieiben, képzeletében és fanartjaikon. –
mondta, majd megcsókolta Ravit.
Miután N megtette bejelentését,
elindultak, hogy teljesítsék az aznapra kiírt feladatokat, de immár egy
párocska is erősítette soraikat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése