Absolute Chanyeol (one shot)

„Hálás vagyok neked

Egész életemet,

Üresen éltem, mint az ég

Soha nem tudtam miért

Örökre elvesznék,

Ha nem ismernélek..”  Pocahontas OST – If I Never Knew You

A  19 éves Byun Baekhyun lakásának konyhájában meredten bámulta a pulton heverő katalógust. A katalógust reggel találta postaládájában, egy kupac befizetésre váró számla és otthonról kapott levelei között hevert. A katalógus átlagos méretű volt, vékony, borítóján élénk színekkel reklámozták a termékeket, miket rendelni lehetett belőle.

Baekhyun még sosem rendelt semmit és ez nagy hiba volt. Talán jobban kellene ismernie szomszédját, Huang Zi Tao-t, mielőtt megbízott volna benne. Az a srác mindig belekeveredik valamibe. Byun Baekhyun-t nem érdekelték az aktuális hóbortok, így miért is olvasgat egy katalógust lehetséges robot pasikról?

Csak Tao vehette rá erre Baekhyun-t. Persze ebben azt is figyelembe kell venni, hogy Tao-nak van már egy ilyen robot pasija.  Kris magas és nagylelkű; egy olyan robot, melyről elhiszed, hogy meghódíthatja a világot egy nap alatt. Baekhyun-t kicsit megijesztette Kris, ez az érzést magas alkatával és méltóságteljes hangjával érte el nála. Kris eléggé élőnek tűnik, és „emberi” intelligenciával is rendelkezik, ezért könnyen embernek lehetne nézni, ha nem lenne kísérteties, mesterséges fény szemeiben.

Baekhyun egy pillanatra majdnem elfelejtette, hogy Kris nem olyan ember, mint amilyennek tűnik. Mindent összevéve, Baekhyun nem tudta, miért szórakoztatja az a gondolat, hogy robot párja legyen. Az is igaz volt, hogy nem volt sikeres az iskolában, és a munka is rengeteg időt vett el az életéből, de tudta, hogy semmit nem szabad elsietnie. Ha pasit akart volna, keresett volna egyet és nem olyan haszontalan lépésre szánta volna magát, hogy vesz egyet.

Mivel a robot pasiknak nagyszerű vonzereje volt, így kíváncsiságból elkezdte lapozgatni az előtte heverő katalógust.

Figyelembe nem véve az utolsó oldalon levő ’sexbotokat’, Baekhyun szemei az első két oldalt pásztázták: az összes lehetséges cuki pasit felsorolták, akiket meg lehetett rendelni. Rendelés.. a szülei sosem tudhatnak erről. Nem tudta, ők mit gondolnának az új ’robot’ hóbortjáról, de cikkeket látott már arról, hogy az idősebb koreai generáció összezavarodott, megijedt és undorodik a fiatalok fémdobozok iránti szeretetétől.

„ Nem kell sok idő ahhoz, hogy leigázzanak minket.” – mondta egy őrjöngő riporter a tévében múlt éjjel.

Baekhyun nem azonnal vásárolt. Látta élőben ezeket a robotokat, de azt gondolta, képesek érzelmeket kifejezni és nem tudják mi a hideg és a meleg. Kris el tudja mondani Tao-nak milyen a hideg és a meleg, de mikor megkérdezik, milyen érzés, nem tudott válaszolni és csak bámult. Helyes volt, az arca is olyan volt, mint egy filmsztáré, de agya üres volt. 

Baekhyun soha nem élt együtt senkivel, pláne nem egy robottal. Átlapozta a katalógust, majd észrevette, hogy nem kell nekik sok minden a túléléshez: alapvető emberi kapcsolatok, egy kis agyi ösztönzésre és ’szerelemre’.

Minden robot pasiként volt hirdetve, de Baekhyun csak beszélgetőpartnert, lakótársat szeretett volna. Nem igazán tudta, Tao hogyan csinálja. Megcsókolni egy robot pasit, nem érdekes mennyire is ’szereti’, az nem olyan, mintha megcsókolná a saját számítógépét? Vagy egy babát csókolna? Vagy egy olyan babát csókolna, amiben számítógép van? Hogy lehetne ez életszerű?

Baekhyun becsukta a katalógust, majd elfeledkezett a robotpasikról és erről az egész lehetetlenségről. Jó képű srác, talál ő magának igazi pasit is.

Tizenöt perc sem telt el, mire szemei ismét a füzetkét pásztázták, tekintete pedig azon az oldalon akadt meg, melyen egyetlen egy modell volt. A CH modell: 182 centi magas, barna hullámos hajú (cuki), és képes…szerelembe esni? Ezt meg hogy értik? Ez egy számítógép, nem tudja mi a szerelem.

Hogy ellent mondjon saját magának, Baekhyun elkezdte bámulni azt az édes arcot. A modell az olcsóbbak közül való volt, ezért úgy gondolta, hogy hálásnak kellene lennie, hogy az olcsót egyetemi hallgatóként ki tudja fizetni. Adósságokban úszna, mikor lediplomázik az orvosi karon.. de ez nem lenne érdekes, ha lenne?

Ha csak egy kicsit is játszana vele, személyesen meg akarta tapasztalni mi ebben az akkora üzlet. Meg akarná győzni magát arról, miként változik meg hirtelen az élete (miután megnézte a katalógust), miután lett egy robotpasija/szobatársa.

Mindennek a tetejébe persze Tao-t tenné felelőssé érte. Tao volt az, aki neki adta a katalógust.

Néhány héttel később Baekhyun egy hatalmas dobozt talált az ajtaja előtt. A doboz maga majdnem akkora volt, mint lakásának az ajtaja,majd meghökkenve vette észre a csillogó matricát a dobozon. Zavarba jött, majd berángatta a dobozt az ajtón, óvatosan lefektette a nappaliban, majd belépett.

Miután eltelt két óra azzal, hogy a dobozt próbálta kinyitni, mikor hirtelen a tető megadta magát, majd hatalmas pukkanással kinyílt.

Baekhyun hátra esett, nem gondolta volna, hogy a fedél magától kinyílik és egy nagyon magas, meztelen férfival fogja szembetalálni magát. Úgy volt vele, hogy agya egy része biztos meghal a látványtól, melyel megismerte a babát. Felállt, majd tenyere izzadni kezdett.

A valami megrázta fejét, ásított, majd kinyújtózkodott. Baekhyun észrevette a selymes, fehér bőrt, mely átjárta a testét és lakását. Meglepő, hogy ez történt? Baekhyun úgy gondolta nem.

„H-Hello?”

Kinyitotta szemeit, majd álmosan ránézett. „Oh”- szólalt meg mély hangján, melyet Baekhyun biztos nem társított volna ehhez az aranyos archoz. „Hello.”

Mikor nevetett, arca megrándult, Baekhyun pedig egyből rájött miért is volt ez a modell olcsóbb. Mert hibás. Egy törött babát küldtek neki. Habár kifizette, így nem engedhette meg magának, hogy többet kelljen dolgoznia miatta.

Eltűnt a szobájában, majd néhány ruhadarabbal tért vissza és mondta, hogy vegye fel. Könnyű feladat, mosolygott. „A nevem….”

„Van neved?” – Baekhyun hangja még saját füleinek is hülyén hangzott.

„Persze.” – mosolygott. – „Neked nincs?”  - került hozzá közelebb egy rángás miatt, Baekhyun szemei miatt pedig egy izgatott kiskutyához hasonlította magában.

„De van..” – kezdte Baekhyun, majd meglátta, hogy a játék elvesz pólói közül egyet, majd áthúzza fején. Haja szanaszét állt, míg a feje fel nem bukkant.

„Te, mi? „

Ez annyira életszerű. Baekhyun nem tudta levenni szemét a nagyon is emberszerűen sápadt bőréről és arról, ahogy száraz ajkait nyalogatta és egy kis nedvességet juttatott nyelvéről ajkaira.

„Mi a neved?” - kérdezte Baekhyun, majd elkezdte keresni a dobozon, hátha rá van írva, de a matrica alatt csak a sorozatszám volt.

„Chanyeol” – mondta Chanyeol mosolyogva. A szemei ismét megrándultak. – „És a tied?”

„Baekhyun” – válaszolt, majd felállt. Chanyeol magassága kicsit megijesztette, különösen akkor, mikor Baekhyun nadrágja még mindig kezében volt és nem rajta.

„Um.” – mondta Baekhyun félszegen. – „Nadrág, légyszi.”

„Nadrág?” – kérdezte Chanyeol, miközben az említett ruhadarabot tartotta kezében. „Oh! Oh igen! Ezt fel kell vennem, ugye? Az emberek nem szeretnek meztelenül rohangálni, hehe. Bocsánat.”

Baekhyun bólintott, elfogadta a bocsánatkérését. Nehéz haragudni robot Chanyeol-ra, még akkor is, ha zavarában el is pirul miatta. Remélem, ez a srác nem akarja majd irányítani az életem. – gondolta Baekhyun aggodalmasan.

Chanyeol mellé lépett, mikor kimászott a dobozából, mire Baekhyun elkezdett kapálózni, aggódva azért, hogy máris baja esik az új befektetésének, mielőtt elég időt töltött volna vele.

„Sajnálom!” – mondta Chanyeol, majd elvörösödött, tarkóját dörzsölgetve. Már sokkal életszerűbb, mint Kris, de ez azért is lehetett, mert Baekhyun sosem látta, hogy Kris negatív érzelmeket mutatna. Bolond gondolat, volt Baekhyuntól, hogy mivel Chanyeol robot, nem lehet értelmes.

Miután mindent elrakott az útból, Baekhyun leültette Chanyeol-t, hogy pihenjen. Drága volt és Baekhyun még meg sem nézte a robot biztosítását.

Chanyeol vasárnap délután érkezett, így a következő nap reggelén, mikor Baekhyun az iskolába készült, kinyitotta szemeit, majd meglátta, hogy egy szempár őt figyeli. Gondolkodás nélkül elfordult, észrevéve  Chanyeol arcát jobb oldalán.

Chanyeol zihált, de nem érzett fájdalmat; Baekhyun kezeit erősen megütötte,de csak annyira volt erős, hogy később nem fogja tudni levenni egyedül a ruháit. Chanyeol elnézést kért, amiért megleste és elkezdte mondani, hogy soha nem élt még együtt emberrel, így csak kíváncsi volt, és Baekhyun meg olyan békésen aludt---

„Egész éjjel néztél, vagy mi?” – morgolódott Baekhyun, miközben fogát mosta a jó kezével. Ez az a keze volt, melyel nem volt olyan jó a koordinációja.

„Nem gondoltad volna?” – kérdezte Chanyeol.

Baekhyun ránézett a tükörből, mire egy ér kezdett lüktetni homlokán, Chanyeol pedig megpróbált beleolvadni a fürdőszobaajtóba.

„Neked… nem kellene aludni?” – kérdezte Baekhyun, mikor már kissé lenyugodott.

„Um, én nem alszom, csak feltöltöm az elemeimet háromnaponta.” – válaszolt Chanyeol, majd Baekhyun kezébe adott egy törölközőt, hogy megtörölhesse arcát.

Baekhyun elvette, de arca még mindig keserű volt. „Köszönöm… Mennem kell suliba, így—„

„Mehetek én is? Soha nem voltam még emberi iskolában!”

Baekhyun megrezzent. „Nem hiszem, hogy túl jó ötlet lenne.”

„Kérlek.” -  Chanyeol mosolya kicsit habozó volt, arca egy kicsit elpirult. A titokzatos fény, mely minden robot szemében ott van, türelmetlenné tette Baekhyun szemében, ki nem tudott volna elutasítani valakit, aki ilyen aranyos és ártatlan.

Habár még mindig megijesztette az, hogy Chanyeol nézte, ahogy alszik, megengedte neki, hogy vele menjen, de csak úgy ha nem beszél senkivel, hacsak nem engedi meg.

Sétájuk alatt az egyetem fel, Baekhyun észrevette, hogy Chanyeol nem igazán olyan okos, mint ahogy gondolta. Nem arról volt szó, hogy Chanyeol buta, de a harmadik alkalom után Baekhyun megfogta kezét és visszahúzta, mielőtt elrohant volna, igazából Chanyeol egy kicsit más. Mentegetőzött össze vissza, elpirult, és Baekhyun utálta magát azért, mert Chanyeol színét megnyerőnek tartotta. Chanyeol bűnbánó volt, akárhányszor Baekhyunnak aggódnia kellett, habár továbbra nem állt meg és nézett körbe, mielőtt átment volna az úton.

De Chanyeol aranyos volt és olyan buta kis dolgokon mosolygott, mint hogy egy méh elrepül előtte, így figyelmét az egyetemre járó lányok felé fordította mikor belépett. Elámult a legkisebb dolgoktól és leguggolva figyelte a hangyák vonulását a fűben.

„Annyira király.” – mondta Chanyeol, mikor egy rovar elrepült előtte és el akarta kapni, kinyújtotta kezeit majd lebiggyesztette ajkait, mikor a rovar elrepült kezei közül.

Mivel ő ezt még nem ismerte, Baekhyun megsajnálta.

„Elrepült” – magyarázta Chanyeol, mikor észrevette, hogy Baekhyun őt figyeli. „ Csak meg akartam nézni közelebbről! Talán azt hitte, bántani fogom, vagy valami.”

Bántani...

Baekhyun egy nagyon cuki és bolyhos halált jósolt magának.

Talán ő lenne az egyetlen, ki elindulna a tömegbe, ha Chanyeol így mosolyogna rá.

Chanyeol állandó mosolygása elfelejtette Baekhyunnal Chanyeol állandó rángását. Nem a legtökéletesebb robot, de Baekhyunnal jó volt, mert ő sem a legjobb ember. Nem nála lenne, ha a tökéletest kereste volna magának ajándékba.

Sokkal többet tanult meg magáról ez alatt a séta alatt az egyetemre Chanyeollal, mint alapból.  Mivel nem nézett Chanyeolra, nem látta a titokzatos fényt szemében. Be tudta csapni magát azzal, hogy csak sétálgat egy.. baráttal? Szobatárssal? Valakivel. Valakivel, aki mentálisan nagyon fiatal; Baekhyun biztos volt benne, hogy vannak olyan nyolc évesek, akik nem ennyire őrül meg a bogarak látványától, mint Chanyeol.

„Soha nem láttál még ilyet?”

„Oh, de.” – mosolygott Chanyeol, miközben kinyújtotta kezét, hogy megérintse a falevelet, mely elé hajlott. „De nem a valóságban. Rengeteg képem van róluk a fejemben, meg arról milyenek lehetnek, de ez az első alkalom, hogy látom vagy érzem őket. Nem tudom annyira érezni, mint te.”

Egy esőből itt maradt esőcsepp hullott Chanyeol arcára, mikor megrázta a fát. Baekhyun arrébb lépett és letörölte válláról a nedvességet. Chanyeol végig alatta állt vízállóan,és alig várta hogy essen, ahogy Baekhyunra is kellett volna.

„Szerinted képes leszek valaha úgy érezni a dolgokat, mint te?” - kérdezte Chanyeol ahogy visszaállt Baekhyun mellé.

„Nem tudom, talán.” A tegnapi Baekhyun elmondta volna az igazat Chanyeolnak. Egy robot volt, soha nem érez majd úgy mint az emberek, de miután eltöltött vele egy kis időt Baekhyun nem érzett késztetést arra, hogy lelombozza Chanyeol mosolyát.

Mindenki szerint, aki ismerte, Chanyeol lehetett az aki, többet kezd érezni Baekhyun iránt, így Baekhyun nem is számított erre.

Baekhyun és Chanyeol ebédszünetben találkoztak Tao-val és Kris-szel. Baekhyun nem tudott elmenekülni Tao önelégült nézése elől, melyel udonja felett figyelte és rejtett Kris bámulásába.

„Melyik modell vagy?” – kérdezte Kris Chanyeol-t.

Egy apró mosollyal Chanyeol Baekhyun felé fordult. Baekhyun nézte egy darabig, mire megértette mit akar. Oh igen, a szabályok miket Chanyeol-nak mondott reggel.

„Válaszolj neki.” – mondta Baekhyun.

Tao megemelte szemöldökét. „ Már is szorosan magadnál tartod, hyung. Lazíts.”

Baekhyun tudomást sem vett róla, inkább az étellel foglalkozott. Miután Chanyeol válaszolt Kris kérdésére, mindenki mosolygott, a szemek rángatóztak, majd Kris kínaiul mondott valamit Tao-nak… Baekhyun döntéséről. Az ő kínai nyelvtudása elég kezdő szinten volt, de a leereszkedő hangsúlyt bármilyen nyelven megértette.

Baekhyun minden erejét bevetette, hogy ne figyeljen a dolgokra, arra gondolt, hogy tudatosan aggódik a buta, állandóan vigyorgó Chanyeol miatt, aki figyelmét a nyitott ablak felé fordította.

„Nem fizettél érte sokat, ugye?” – kérdezte Tao, mikor Baekhyun meggyőződött arról, hogy Chanyeol őrült.

„Számít az?” – vonta meg a vállát Baekhyun.

„Csak óvatosan, hyung.” – mondta komoran Tao. „ Kris azt mondta, hogy az ilyen robotok, mint a tied, nem tartanak sokáig. Jobb, ha nem kötődsz hozzá nagyon.”

„Az ilyenek, mint az enyém? Mi van?” - tette le Baekhyun az evőpálcikáit, majd kezeit összeszorította ölében.  – „Mi a baj vele?”

„Nem mondhatod, hogy nem szóltam.” – mondta vontatottan Kris. Lassan Baekhyun-ra nézett, és szemeiben olyasmi fény csillogott, mint a sajnálat, mit Baekhyun nagyon utált. „ Az ahogy a szemei mozognak, a figyelem hiánya, az ijesztő rángatózás.. száz napot adok neki, míg rendesen működik. A legjobb az lenne, ha visszaküldenéd és vennél egy továbbfejlesztettet…”

„Nem.” – felelte Baekhyun.  – „Nem tehetem. Nincs több pénzem. Vagy ő, vagy semmi.”

„A semmit választanám, ha a helyedben lennék.” – mondta Tao hirtelen. – „ A pénz semmi…”

„Neked könnyű ezt mondani.” – vágott vissza Baekhyun.

Tao illendőségből megkérdezte mi zavarja. „Ezt meg hogy érted?”

Tao-nak nem kellett küzdenie a pénzért, mint Baekhyunnak. Baekhyun simán Tao arcába vághatott valamit, akkor is, mikor nem vágott fel a pénzével, de Baekhyun-t akkor is keserűséggel töltötte el. Még nem ragaszkodik Chanyeol-hoz, de hogy visszaküldje… elszomorította. Nem érdekelte, ha Chanyeol nem olyan tökéletes, mint ahogy Kris, szerette a rángatózást meg minden dolgát. Chanyeol az egyetlen, kit Baekhyunnak küldtek.  Nem hitt abban, hogy ez a sors miatt van, biztos oka volt annak, hogy Chanyeol-t küldték neki az összes CH modell közül.

Érzete Kris tekintetét arcán.

A másik oldalon, Chanyeol egy halk hangot adott ki,ahogy a világot figyelte, saját magát nevetve. „ Emlékezni fogok arra, mit mondtál.” – mondta udvariasan Baekhyun. „ De nem hiszem, hogy lesz valami probléma.”

„Ahogy gondolod.” – mondta Kris, de nem nézett a szemébe.  – „Meg fogod bánni.”

Baekhyun azt gondolta, nem fogja.

Néhány éjszakával később Baekhyun épp a zuhanyzásból ment vissza, hogy megcsinálja a számítási feladatokat, melyek már tudta nélkül meg voltak csinálva. Felsóhajtott, majd egy megfojtani kívánt Chanyeol után kiáltott, mire Chanyeol már majdnem szökellve mellé ugrott.

„Igen?” – mosolygott olyan szélesen, hogy elfoglalta fél arcát.

„Megcsináltad helyettem a házit? Megint?”

Chanyeol mosolya elhalványult – „Nem kellett volna… megcsinálnom?”

 „Nem.” – csapott arcára Baekhyun. „Soha. Kérlek, ne csináld meg többet. A segítséged nélkül kell megtanulnom.”

„De én csak…”

„Nem.” – mondta Baekhyun szigorúan. „Fejezd be. Ne érj a házimhoz. Megtiltom, hogy a közelébe menj.”

Megbüntette, mire Chanyeol lefele fordította tekintetét. „Oké. Sajnálom.” – mondta könnyedén bólintva. „Nem fogom megint megcsinálni. Chanyeol nem fog megint Baekhyun könyveihez érni.”- mondta ez úgy, mint mikor nagyon meg akar jegyezni valamit, amit mondanak neki. Akkor is ilyen volt, mikor Baekhyun telefonszámát jegyezte meg arra az esetre, ha történne valami, míg Baekhyun nincs ott.

Baekhyun egy kicsit tényleg haragudott Chanyeol-ra, ki megint „segíteni akart”, mióta belépett Baekhyun életébe.

Egy sóhajjal és egy rendben szócskával Baekhyun Chanyeol kezére tette sajátját. Ez az első alkalom, hogy megérintették egymást. Baekhyun meglepődött, hogy melegség árad Chanyeol-ból és hagyta, hogy Chanyeol megfogja és megvizsgálja a kezét, ahogy akarja. Odatartotta Baekhyun kezét a fény felé, majd egyesével emelgetni kezdte ujjait, tesztelve ezzel csontjait testében.

Mikor Chanyeol véletlenül megcsikizte Baekhyun csuklóját és Baekhyun hátrálni kezdett, majd vissza akarta húzni kezét, Chanyeol felnézett.  – „Mi az? Fájt?”

„Nem, ez...ez csikiz.” – köszörülte meg a torkát Baekhyun a hirtelen zavara miatt.

„Csikiz?” – ismételte Chanyeol. – „Az jó érzés, ha valami csikiz?”

„N-Nem igazán.” – felelt Baekhyun, miközben vissza akarta húzni kezét, mikor Chanyeol próbaképp végighúzta ujját az erei mentén. -„Nevetni kell tőle, és kellemetlen.”

„De a nevetés nem azt jelenti, hogy boldog vagy?” – mosolygott Chanyeol. - „A csikizés boldoggá tesz?”

 „Talán másokat igen, de engem nem.”  - Chanyeol hagyta, hogy elvegye kezét, arcán kiült a koncentráció. „ A csikizés.. rendben van.” – sóhajtott Baekhyun. – „Az idegek a bőrben izgatottak lesznek, mikor valaki hozzájuk ér. Sok embert nevetésre késztet, de engem.. idegesít. Nem szeretem, ha az emberek hozzám érnek.”

„Oh.” – nyitotta tágabbra szemeit Chanyeol. – „Sajnálom. Nem…”

„Nem, nem baj.” – mondta Baekhyun, majd felemelte kezét. „Ne beszéljünk erről, ma már elég mindenért kértél bocsánatot.”

Egyre nehezebb volt elmagyarázni a test természetes reakcióit, melyeket Baekhyun megengedett. Chanyeol tudta, mi a boldogság és mik a jelei, de bajban volt a többivel,a sokkal bonyolultabb érzelmekkel, mint a félelem és az aggódás. Baekhyun el tudta magyarázni mik ezek az érzések és a fizikai jellemzőiket is, de Chanyeol csak megrázta fejét, és feladta, hogy megértse az emberek miért éreznek ennyi mindent.

„Ember akarok lenni.” – vallotta be egy nap. Baekhyun felnézett töri jegyzeteiből, majd becsukta a könyvet. Későre járt, Chanyeol meg mellette ült a kanapén, kezében Rubik-kockával, melyet Baekhyun szekrényében talált.

„Akarod?”

„Mindenki, aki akarja ott, ahonnan jöttem.” – csendesedett el Chanyeol. Mindig ezt csinálta éjszaka. Baekhyun nem próbálta rávenni, hogy beszéljen hangosabban; azt hitte, Chanyeol hisz abban, hogy ha hangosabban beszél, akkor megzavarja az éjszaka békés csendjét.

„Tudom, hogy Kris is ember akar lenni.” – folytatta Chanyeol. – „Mindenkinél jobban titkolja, de én tudom. Embernek lenni… nem igazán értem, miért készítettek, Baekhyunnie. Néha magamra nézek, majd rád és úgy gondolom, nem nagyon különbözünk, így te miért születtél embernek én meg miért nem? Érzem a hűvös levegőt, mikor nyitva hagyod az ablakot, de soha nem fázom. Rosszul, nagyon rosszul érzem magam, mikor kiabálsz velem, de nem félek tőled, vagy nem vagyok ideges, mikor újra látlak. Csak azt akarom, hogy boldog legyél és én is boldog legyek. Boldognak lenni az egyetlen dolog mit igazán…megértek az emberekből. Ez szomorú?”

„Nem.” – emelte fel Baekhyun a fejét.  – „Ez nem szomorú. Mi emberek összegyűlünk és visszatartjuk boldogságunkat egész életünk során. Ha te ezt ilyen könnyen teszed, nyilvánvalóan sokat kell tanulnunk tőled is.”

„De az én boldogságom…igazi?” – nézett maga elé Chanyeol. –„Tudom, hogy az én boldogságom nem… nem emberi boldogság, így mikor boldog vagyok, ugyanazt érzem, mint te?”

Baekhyun nem tudott mit mondani. Persze ő is gondolkodott erről, de sosem gondolta volna, hogy Chanyeol-t ugyanezek foglalkoztatják.

Mikor Chanyeol felnézett, szemeiben a mesterséges fény kicsit homályosabb volt, mint általában. Baekhyun mondta neki, hogy töltse fel magát, mielőtt teljesen lemerül, Chanyeol pedig egyet értett, majd ellépett a kanapétól és a Baekhyun szobájának sarkában álló doboza felé indult. Baekhyun csendben követte és figyelte, ahogyan belép a dobozba és becsukja az ideiglenes ajtót.  Egy lágy fény szűrődött ki rajta, ahogy Chanyeol töltötte magát a velejáró zúgás hangja békés álomba ejtette Baekhyun-t.

Miután Chanyeol feltöltődött, általában Baekhyun ágya szélére ült, az ablakkal szemben és azt nézte reggelig. Baekhyun megkérdezte Chanyeol-t, hogy ha akarja, behoz neki egy futont, hogy pihenjen, de Chanyeol elutasította, azzal hogy jobban szereti a Baekhyun ágyából áradó „hőt” és az ablakából nyíló kilátást.

A legtöbb reggelen Baekhyun lassan ébredt fel, Chanyeol felé fordult és nézte. A napfény gyönyörűen játszott barna haján. Chanyeol néha tényleg olyan volt, mint egy baba, különösen akkor, mikor azt gondolta, Baekhyun nem figyeli. Az még mindig hatalmas rejtély volt, hogy mire gondol Chanyeol mikor a napfelkeltét nézte.

Kissé feledékeny volt, de nem volt buta, nem számított mit mondott Kris és Tao. Baekhyun aranyosnak és megnyerőnek találta Chanyeol érdeklődését az élet legkisebb dolgai iránt. De nem volt olyan dolog, amit Baekhyun nem talált volna aranyosnak Chanyeollal kapcsolatban. Ő volt az egyik „legaranyosabb” modell. Még a kis rángásai is, melyek kétségtelenül a legbiztosabb jelei annak, hogy hibás, csak Baekhyunnak lehettek aranyosak és egy része várta Chanyeol mosolyát ezek miatt.

Chanyeol talán megleste Baekhyun-t az első éjszakán, de most Baekhyun volt az, aki éjszakákon át figyelte.

Furcsa feszültséget érzett mellkasában, mikor Chanyeol felmászott az ágyára és „aludni” próbált. Nagyon erősen próbált aludni. Azt mondta, ez egy olyan „igazi” dolog, melyet képes megcsinálni és egy kicsit zavarban volt, mikor nem ment.

Ez összetörte Baekhyun szívét, de nem tudta, miért.

Egy nap, teljes átéléssel kereste Baekhyun az egyetem könyvtárában az „emberiségről” szóló könyveket.  Egy kicsit megértette, mit értenek a tudósok az alatt a szó alatt, hogy ember, és azt kívánta, hogy jobban értse így össze tudta volna hasonlítani Chanyeolnak mi is ő és mi is az ember.

A téma maga bonyolultnak hangzott, de miután átolvasott húsz különböző, pszichológiai, szociológiai, antropológiai és irodalmi könyvet, ráébredt mennyire lehetetlen feladat elé is állította magát. Félre rakta az összes olyan könyvet, mely az ember fejlődéséről szólt, hisz Chanyeol is egy ember alapján lett mintázva.

„Gondolkodom, tehát vagyok” – mondta Descartes.

„A mi világunk nem az ’igazi’ „ – mondta Platón. – „Minden, amit látunk, nem igazi. El kell érnünk egy magasabb szintet, hogy felülmúljuk mind azt, miről azt hisszük valóság.”

Platón segítségével Baekhyun elkezdte felfedezni az emberi természetet, majd homloka találkozott a könyv lapjaival.

Ez már túl sok.

Saját fajának létezését és tízezer éves céljukat is kétségbe vonta. Nem hitte, hogy meg fogja érteni egy éjszaka alatt. Csak említésképp, az összes könyv fordítás volt egy fordításról és egyre jobban nem értette, mikor Rousseau is előkerült.

Az éjszaka közepén, mikor majdnem bezárt a könyvtár, mindent megpróbált megérteni.

Nem volt hibalehetőség. Ha Platónnak igaza van és ez a valóság nem igazi, akkor Chanyeol is annyira igaz, mint Baekhyun. Chanyeol gondol magára, vannak érzései és tudja, hogy mi is ő… az állatok tudják mik ők? A kis bogarak, mikkel Chanyeol játszott, tudják, hogy bogarak? A gondolkodás nem csak emberi tulajdonság, hisz Chanyeol is képes rá, de az hogy gondolkodik nem elég hogy ember legyen, igaz?

Ötödik alkalommal, mikor a könyvekre borult, a könyvtáros odasétált hozzá és leellenőrizte lélegzik-e.

Baekhyun maga is megijedt, de még lélegzett.

Felkelt, majd úgy sétált el, hogy semmit nem tanult.

Chanyeol mindig ott volt, mikor Baekhyun hazament az iskolából. Csendben figyelte, ahogy Baekhyun a háziját írta. Ez nem segített túl sokat: Baekhyun még mindig azok a gondolatok foglalkoztatták, hogy milyen lehet Chanyeol belülről. Szokása volt, hogy kint összegyűjtötte a bogarakat majd bevitte őket csak azért, hogy figyelje reakciójukat, ha eléjük tartja ujját.

Egy nap, Chanyeol megkérdezte Baekhyun-tól, hogy az állatok éreznek-e fájdalmat.

„Némelyik igen.” – bólintott Baekhyun. – „Fejlettebb idegrendszerrel rendelkező állatoknál lehetséges, de úgy tudom a rovarok nem képesek erre, mert annyira egyszerűek.”

„Akkor én egy rovar vagyok?” – kérdezte Chanyeol, miközben kinyújtotta ujját, amin egy lepke mászott.

„Nem, nem vagy rovar. A rovarok nem éreznek egy csomó érzelmet, amit te igen. Te más vagy.” – mondta Baekhyun, azt remélve, hogy ezzel megnyugtatja Chanyeolt, de nem volt biztos benne. Hirtelen Chanyeol szükségét érezte annak, hogy a tükör előtt álljon és nekiállt játszani ajkaival.

Az együtt élés Chanyeollal az elmúlt hónapban sokkal jobb lett.

Chanyeol éjszakánként már Baekhyun mellett „aludt” az ágyában, Baekhyun pedig gyakran kelt fel és arcát Chanyeol mellkasába fúrta.  Ez megnyugtatta és nem tudta kifejezni mi kényszerítette testét arra, hogy magához húzza az éjszaka közepén. Remélte, hogy Chanyeol az Emberek Fura Szokásainak gondolja, és megengedi, hogy így éljenek. Már nem csak egy „pasit” vett magának. Chanyeol arra volt programozva, hogy ilyen érzésekkel teljen meg, ha ölel valakit, habár Baekhyun még mindig kellemetlenül érezte magát, mikor a barátinasnál komolyabban érintette meg, első alkalommal el is húzódott Chanyeol öleléséből.

„Nem kedvelsz engem?”

Baekhyun felnézett a főzésből, és rosszallóan pillantott Chanyeolra. „ Mi? Én kedvellek. Nem lennél itt velem, ha nem kedvelnélek.”

„Nem, ez… ez nem… én nem vagyok a pasid.”

„Hát, nem…”

„De én… azt feltételeztem a pasid vagyok. Ez az, amiért engem építettek… hogy valakinek a pasija legyek és mivel te megvettél----„

Baekhyun lekapcsolta a rizsfőzőt és ellépett a tűzhelytől, kezeivel babrálva. „Ez… nem azért van, mert bajom lenne veled Chanyeol, csak nem így tekintek rád.”

Chanyeol bólintott, de Baekhyun tudta, hogy nem érti. „Miért vettél meg akkor? Csak hogy a barátod legyek? Otthon vannak barátrobotok, én…”

„Te?” – sürgette Baekhyun.

„Mielőtt abba a dobozba raktak... elmondták hogy valaki olyannál fogok felkelni, aki… szeret. Neked egy robotot ígértek, amivel bármit tehetsz, nekem azt ígérték valakinek a … pasija leszek, így… így sajnálom, hogy ilyen nehezen fogadom ezt el.”

Baekhyun ismét szótlanná vélt. Az elmúlt hónapban egyre közelebb került Chanyeol-hoz, közelebb, mint előtte bárkihez. Tao is abbahagyta a csöpögést, mert Baekhyun csak Chanyeol-ról tudott beszélni. Nem, ez nem szerelem. Nem is vonzalom. Nem is elfogultság.

Baekhyun csak kíváncsi és teljesen megigézte Chanyeol legkisebb emberi cselekedete. Fájt neki, hogy így látott valakit, aki mindig boldog, és most meg összehúzott szemöldökkel kér bocsánatot.

Ez a tény nem csak Chanyeol számára volt nehéz. Baekhyun nem akarta, hogy továbbra is így érezze magát.

Levetkőzte idegességét, megfogta Chanyeol kezét, és magához húzta egy ölelésre. Az elmúlt években senkit nem ölelt meg rendesen, de Chanyeol meleg volt processzora hőmérséklete miatt,  és „szíve” munkája megnyugtatta Baekhyun-t, ki ezt a hangot hallotta megállás nélkül az elmúlt harminc napban.

Chanyeol könnyen átölelte és Baekhyun ismét emlékeztette magát arra, hogy ezért építették. Azért készült, hogy valakinek boldogságot hozzon egy stabil, szerető kapcsolatban. Baekhyun egy kicsit sajnálta, hogy jelenleg nem tudta megadni Chanyeol-nak azt, mire szüksége volt, de semmiképpen sem küldte volna vissza.

„Sajnálom.” – mondta Chanyeol mellkasába.

„Ne tedd.” – válaszolt Chanyeol. -  „Megcsókolhatlak?”

Baekhyun megremegett és megrázta fejét. Ez egy rossz ötlet. Ez a rossz ötlet vastag betűkkel volt írva. Ez kötöttségekkel jár. Ez megengedte volna, hogy Chanyeol kötődjön hozzá. Nem szabadott megtörténnie, mert Baekhyun aggódott, de ez volt Chanyeol célja és Baekhyun bolond lett volna elutasítani valakit, aki ennyire tiszta. Bolond lett volna, ha harcolna magával, hogy nem akarja.

Chanyeol ajkai puhának tűntek, de semmi… Baekhyun elhitette magával, hogy ez csak egy kísérlet. Kíváncsi volt arra, hogy ezeké a robot pasiké is olyan meleg és simulékony, mint az igaziaké. A volt barátnőjével csókolózott korábban, így volt fogalma arról milyen érzés, de nem gondolt arra, hogy Chanyeol felemeli arcát.

Baekhyun érezte, hogy egyre közelebb kerülnek; Chanyeol tényleg ilyeneket csinál, huh? Szemei még mindig nyitva voltak, mikor ajkaik összeértek.

Szerencsére Chanyeol nem akarta elmélyíteni csókjukat. Ez is beleégette magát Baekhyun tudatába, de nem felejtette el Kris száz napos jóslatát sem.

Őrültségnek hangzik, de Baekhyun számára nem jelentett erőfeszítést, hogy beleszeressen Chanyeolba. Tudta és megértette mi ez az érzés. Szándékosan tartotta távol magát, de néhány indoka abban a pillanatban eltűnt, ahogy Chanyeol visszahúzta magához és ajkait homlokára nyomta.

A pasi robotok nagyon nagyon jók abban, amit csinálnak, vélekedett Baekhyun.

Mikor Chanyeol eltűnt a szobában egy gyors töltésre, Baekhyun ott maradt legyökerezve és nyitva volt a szája. A rizs megfőtt és szíve fájdalmasan vert mellkasában; hogy szerethetett bele egy robotba?

A kapcsolat ellen felhozott érveket egyből kiütötték a Chanyeollal való együtt élés emlékei és az elképesztő mosolya. Chanyeol igazi. Nem ember, de alkalmas arra, hogy érezzenek iránta, még Baekhyun is, aki távol akart maradni tőle érzelmileg, mert nem „igazi.” Csak azt tudta, hogy Chanyeol mennyire szeretne ember lenni. Baekhyun elégszer tapasztalta Chanyeol forgolódását, ahogy megpróbált aludni, és ennek már három hete és utálta.

Nehéz volt elhinni, hogy nem sokkal korábban Baekhyun egy katalógust lapozgatott konyhájában, miközben Tao-t átkozta, hogy ilyen ötletekkel tömte meg a fejét. Most ismét a konyhában van, de a szobájában van egy robot ember, mellkasában pedig olyan érzések, melyek előtte sosem.

Ránézett a naptárra, majd visszalapozott két hónapot. A Chanyeollal töltött századik nap pirossal be volt karikázva.

Elég idő telt már el. Kris-nek nem volt igaza. Ő egy gép, és nem mindig tökéletesek. Mindenki hibázhat.

Ugye?

„Visszaküldtem.”

Chanyeol abbahagyta a nyugtalankodást, majd Tao irányába fordította fejét.

Baekhyun elfordította szemeit Chanyeol-ról. „Kit küldtél vissza?” – kérdezte.

„Kris” – kortyolt bele kávéjába Tao, majd a bögrét kezdte bámulni.

Baekhyun mellett Chanyeol összehúzta szemöldökeit. – „Miért tetted ezt?”

Tao nem nézett Chanyeol szemeibe, inkább Baekhyun tekintetét kereste. „Meg kellett tennem… rájöttem, hogy nincs rá szükségem többé. Nem akarok hamis pasit. Igazi kell.”

„De ő igazi volt…”

Tao megrázta a fejét. – „ Ő egy baba volt. Egy tökéletes baba. A kínaija is szebb volt, mint az enyém, de én nem a tökéletességet akarom. Én egy…

„Nem egy baba volt. Olyan igazi volt, mint én. Miért tetted…? Miért küldted őt vissza? Miért vetted meg, majd törted így össze a szívét?” – vágott közbe Chanyeol.

„Neki nincs szíve.” – állt fel ingerülten Tao.

Baekhyun Chanyeol térdére tette kezét, hogy megnyugtassa, majd visszaadta neki a Rubik kockát. Chanyeol ragyogó szemeivel hol Baekhyun-t, hol Tao-t figyelte. „Miért tette…”

„Nincs semmi baj.” – mondta Baekhyun. – „Beszélek vele. Ne félj, nem foglak visszaküldeni.”

Miután megnyugtatta Chanyeolt, Baekhyun elhúzta Tao-t a folyosóra, hogy beszélgessenek. Tao távolabb állt tőle lehajtott fejjel és a padlót bámulta. „Miért vitatkoztál vele? Tudod, milyen érzékeny.”

„Nem értem” – nézett fel Tao.

Baekhyun karján hirtelen felállt a szőr az ellenséges érzés miatt. „Nem értettél meg?”

„Nem látod hoyg becsapnak, hisz látják mennyire naiv vagy? Ő nem igazi és Kris sem volt az. Robotok. Nincsenek érzéseik.”

„Hogy mondhatod ezt? Tudod, hogy Kris mindent megtett érted…”

„Kit érdekel?” – mondta Tao, miközben arcát dörzsölgette.  – „Ki a fenét érdekel? Nem igazi, hyung. Soha nem lesz igazi. Belefáradtam abba, hogy egy illúzióban éljek, és visszaküldtem. A robot a legrosszabb dolog, amit az ember vehet.”  - hangja még mindig éles volt.

Baekhyun csendben hallgatta.

„Magadra néztél mostanában?” – folytatta Tao. – „Azért készítették, hogy a játékod legyen, de hyung, te vagy az, akivel játszanak. Küldd vissza és szerezz magadnak valakit, aki ember, vannak hibái és hiányosságai és… harcművészetben is jártas.”

„Harcművészetben jártasság?”

Tao vett egy mély levegőt, majd elvette arca elől a kezét. Az árnyékban sokkal idősebbnek tűnt, mint amennyi valójában volt. „Ez… nem így terveztem bevallani vagy elmondani azt, hogy féltékeny vagyok az új játékodra. Megvettem Kris-t, mert azt hittem így valahogy el tudom nyomni az irántad való érzéseimet, de mióta neked is van egy, én… én nem kedvelem. Idegesít. Az egyetlen dolog, ami jobban zavar a robotodnál, az hogy mennyire vonzódsz hozzá. Gyerünk hyung. Törd már meg az illúziót. Ez a hóbort már túl sokáig tartott. Küldd vissza.

„Sajnálom.” – utasította el Baekhyun. – Sajnálom, de nem tudom viszonozni az érzéseidet, de akkor sem küldöm vissza. Nem érdekel, ha nem ember; nem azért vagyok itt, hogy arról vitatkozzak veled, mitől lesz valaki ember. De ő igazi, tudom, hogy igazi. Igazi és vannak érzései is, és többé nem akar elmenni. Boldog velem és én is… én is boldog vagyok vele. Sajnálom, hogy semmivel nem tudtad megváltoztatni a véleményem erről, róla vagy rólad. Sajná…”

„Ne mentegetőzz nekem, megértettem.” – fordította el Tao a fejét. – „Ha… ha Kris-nek lettek volna érzései, akkor megérdemeltem volna az elutasítást, azért mert máshogy látom, és mert minden törődés nélkül visszaküldtem. Sajnálom hyung. Ígérem, többet ezt nem hozom fel.”

Aznap éjjel az ágyban Chanyeol Baekhyun felé fordult. – „Te.. Te ugye nem fogsz visszaküldeni?”

„Chanyeol, tudod mennyi az idő?” – nyöszörgött Baekhyun.

„Kérlek.” – vett egy mély levegőt Chanyeol. Processzorának hangja hallatszott az éjszaka csendjében.

„Nem, nem küldelek vissza.”  - nyitotta ki szemeit Baekhyun.

„jó, mert tudom, hogy Kris… tudom, hogy szenved. Te nem tudod, milyenek egynek lenni közülünk. Nem emlékszünk arra, hogy születtünk. Egyik pillanatban még egy kupac csavar és szegecs vagyunk, a másikban meg már úgy nézünk ki, mint az emberek és emberi szívünk van. Kris ember akart lenni, tudom, hogy az akart lenni. Akarja. Mind akarjuk. Az hogy visszaküldik, azt jelenti…azt jelenti, hogy elbukott emberként. Nincs annál rosszabb, mit tehetnél, kérlek, soha ne…”

Baekhyun felült és kezeibe vette Chanyeol arcát.

Chanyeol olyan hangokat adott ki, mintha sírna és szívében könnyezne csak. „Ne gondolj erre.” – nyugtatta. – „Sajnálom Kris-t, tényleg, de vissza fog térni. Nem kell aggódnod, ami veled fog történni, oké? Tudom, hogy a szavaim nem sokat jelentenek, de.. szeretem, hogy itt vagy. Ez…jó.”

„Biztos vagy benne?” – hajolt közelebb Chanyeol, mire orruk összeért.

Baekhyun megremegett. „Igen, biztos vagyok.” Én ne-nem teljesen értem, hogy működik ez az egész, de azt hiszem, kezdelek kicsit jobban megismerni és hálás vagyok, amiért itt vagy nekem…az életemben.”

Baekhyun félig még álmosan, félig a holdfény miatt, de megcsókolta Chanyeol-t, kezeiben tartva arcát. Az ártatlan csók vált a legintimebb dologgá, mit Baekhyun valaha is átélt, nyelveikkel kíváncsian kerestek utat. A csók megszakadt, mikor Baekhyun levegő után kapott és elfeküdt az ágyon, kit egy buzgó Chanyeol követett arra várva, hogy csókuk folytatódjon.

 Forró ajkak értek Baekhyun nyakához, mire megremegett,és elvörösödött. Félémét legyőzte addig, míg, Chanyeol felemelte fejét és ismét ajkaira nem nyomta a sajátjait. A puha ajkak elnyelték Baekhyun apró nyögéseit.

Az idő csókjuk súlya alatt telt és mielőtt Baekhyun észrevette volna, a nap is kezdett feltűnni a horizonton. Hétvége volt, de veszélyes dolgok vártak rá, ha Baekhyun engedi, hogy ez folytatódjon., még ha tudta is mennyire jó. Milyen az igazi érzelem.

Tao lassan de biztosan kezdett megbarátkozni Chanyeol-lal. Baekhyun nem akarta elveszíteni jó barátját, így állandóan győzködte Tao-t, hogy menjen át és töltsön el egy kis időt velük. Nem célzott arra, hogy meg akarja változtatni Tao gondolkodását; csak több társaságot akart.

Később fojtogató érzés kerítette hatalmába, mikor kettesben volt Chanyeollal. Chanyeol megállás nélkül figyelte és csak akkor mosolygott, mikor Baekhyun megkérdezte mi a baj.

„Csak szeretlek nézni.” – mondta Chanyeol egy kis rángás közben. Mikor szíve egy apró választ is adott, Baekhyun kérdései az életről ismét megváltoztak.

Az, hogy megpróbálta nem észrevenni Chanyeol iránti érzelmeit, olyan volt, mintha megpróbálta volna elutasítani, hogy két lábon sétáljon.

Biztos volt benne, hogy ez nyilvánvaló, különösen akkor, mikor Chanyeol megpróbálja megcsókolni, de mindketten megremegnek. Baekhyun jobban elpirul, mint Chanyeol, tűnt fel neki.

Chanyeolnak nem volt problémája Tao-val, aminek Baekhyun nagyon örült. Tao nagyon óvatos volt, hogy mit mond arról, hogy mi Chanyeol vagy mi nem; beszélgetéseik nagy része e körül forgott, elég érdekesek is voltak Baekhyunnak is.

 „Látnod kellene, hogy próbál aludni... „  - szólalt meg Chanyeol hirtelen.

„Fura hangokat ad ki, mikor aludni próbál. Olyan aranyosak."

"Hé, nem is! - vágott közbe Baekhyun. 

Mikor Tao ránézett, megemelte szemöldökét, mire Baekhyun elvörösödött.  -"Mi?"

„Ti ketten… együtt alszotok?”

„”Persze.” – mozgolódott Chanyeol a székében. –„Én tartom melegen Baekhyunnie-t éjszaka.”

„Baekhyunnie..” – ismételte el Tao a nevet.

Chanyeol észre se vette, hogy Tao körül frusztrált lett a levegő, csak beszélt és beszélt, egyesével felhozva Baekhyun rossz szokásait. Baekhyun, hogy megvédje magát ezektől, más irányba kezdte terelni a beszélgetést. – „Hey, uh, Tao, milyen az élet?”

„Ugyanolyan, ugyanolyan. Azt hiszem, veszek egy háziállatot, hisz egymagamnak túl nagy a lakásom.” – vonta meg a vállait Tao.

„Vegyél bogarat! Annyira szuperek!”

„Chanyeol, bogarak nem tarthatóak háziállatnak.” – mosolygott Baekhyun. –„Te is tudod.”

„Oh, tudom, de szerintem király lenne, ha lehetne háziállatként tartani őket. Annyira jók.”

Tao arca elárulta, hogy nem ért ezzel egyet. Nem akarta túl sokáig Chanyeol gazdag fantáziáját hallgatni, és arra fogta, hogy már késő van. „Még mindig fáj.” – ez volt minden, amit mondott, mikor Baekhyun megpróbálta marasztalni. Baekhyun nem kapott választ erre.

Mikor becsukta az ajtót, és visszafordult, Chanyeol ott állt aggódó szemekkel. „Tao… Huang Zi Tao” – mondta tökéletes kiejtéssel. – „Ő.. szeret téged?”

„Szeret engem?”- támaszkodott Baekhyun az ajtónak. – „Nem hiszem. Csak egy kicsit jobban kedvel, mint kellene, ennyi.”

„Te is… jobban kedveled, mint kellene? Az emberi érzések mindig ennyire… kölcsönösek?”

„Nem mindig és nem ugyanolyanok.” – lépett előre Baekhyun. –„Tao csak egy jó barát és szomszéd. Nem tekintek rá úgy, mint ahogy valaki olyanra néznék, kit… kedvelek. Érted?”

Chanyeol hümmögött. – „Egy kicsit. Sajnálom őt, szerintem még mindig hiányzik neki Kris.”

„Mi történik akkor ha… visszaküldenek? Újra eladnak?”

„Nem.” – rázta meg fejét Chanyeol, majd hátrább lépett.  – „Nem fognak. Szétszednek, és egyéb modellekbe tesznek bele. Csak mi tudjuk egyedül, hogy Kris talán már nem is létezik többé.”

Örökre eltűnt.

Chanyeol első hibája néhány nappal második hónapfordulójuk előtt jelentkezett. (nem, Baekhyun nem szentimentális dolgok miatt számolta ám~)

Baekhyun a töri beadandóját gépelte, mikor Chanyeol a földre zuhant. Miután elborult, Baekhyun csak bámult és nem tudott megmozdulni. Chanyeol nem messze feküdt tőle a földön, az oldalán csukott szemekkel.

Mikor Baekhyun adrenalin szintje megemelkedett, arrébb rakta laptopját, mely a földön landolt, majd odarohant Chanyeol-hoz. „Chanyeol! Chanyeol!” – kiabálta, majd rázni kezdte, hogy felébressze. Chanyeol hideg volt és nem mozdult akkor sem, mikor Baekhyun a fülébe ordított.

Félelemmel gyomrában szaladt be szobájába, hogy megkeresse Chanyeol használati útmutatóját, melyet végül akkor talált meg, miután remegő kezekkel felkutatta az egész szobát. Gyorsan lapozni kezdett benne, majd elolvasta a Meghibásodás részt és felhívta a robot pasi központot.

Baekhyun csak akkor vette észre, hogy kiabál, mikor az operátor azt mondta neki nyugodjon le. Az ember a vonal másik oldalán nyilvánvalóan nem volt tisztában azzal, miért nem tud megnyugodni!  Nem hallotta magát szíve sebes dobogása miatt, remegő kezei meg még mindig Chanyeol homlokán pihentek, hogy érezze processzora kattogását.

Csendes volt, de ott volt.

„Csináljon valamit!” – kiáltott Baekhyun, miután több mint öt percig várakoztatták. Tűréshatárának szélére került. Az a mentális stressz, hogy elveszítheti Chanyeolt, játszani kezdett testével, mindenhol izzadt és nem tudta eldönteni, hogy sírni akar, kiabálni vagy valami mást.

Hirtelen kopogtak az ajtón, majd egy csapat ’robot pasi doki’ lépett be rajta.

Egyikük elmondta Baekhyunnak, hogy az ’orvosi’ számla nem lesz olcsó, de meg sem hallotta csak Chanyeol nappaliban fekvő testét figyelte.

„Lépjen arrébb, mert megzavarhatja a varázslatot.” – suttogta egyikük.

Baekhyun észrevette, hogy elkezdték felnyitni.

Majdnem elbotlott saját lábában, mikor sietősen bezárta magát a fürdőbe. Az idegesség miatt felkavarodott a gyomra, így gyorsan felkapta a toalett tetejét és visszaköszönt a vacsorája.

Az aggodalom miatt úgy döntött, a fürdőszoba padlóján fog feküdni, míg a ’doktorok’(sokkal inkább mérnökök) nem végeznek és hívják. Szánalmasnak érezte, ahogy reagált a helyzetre, de a tudat, hogy elveszítheti Chanyeol-t felülmúlta minden cselekedetét. Chanyeol gyorsan az egész világot jelentette neki.

Az először látott meztelen dobozban fekvő baba majd a mosolygós, kedves arcú vele együtt élő személy végül teljesen más lett, mint ahogy Baekhyun először gondolta.

Chanyeol-nak nem kell címke. Ő csak Chanyeol. Szeret játszani a kis bogarakkal, és szereti nézni a napfelkeltét. Minden fára felmászik, mikor Baekhyunnal elmennek a parkba és szereti nézni a sorozatokat, mik délutánonként mennek és csak nevet rajtuk. Chanyeol csak Chanyeol és Baekhyun… kedveli.

Nagyon kedveli minden erőfeszítésével ahogy ’igazi’ emberré akar válni. Nem tud elhaladni a tények mellett, különösen amellett, mikor letelik a száz nap,Baekhyun pedig nem tudta Chanyeol látni fogja e a 101-et. Az hogy Chanyeol ne legyen vele egyszerűen lehetetlen.

Milyen lesz, ha Chanyeol nem lesz vele?

Milyen lesz, ha Baekhyun hazajön és Chanyeol nem vár rá a kanapén vagy a konyhában vagy bárhol máshol ahol épp a napot töltötte?

Nem lehet.

A fürdő padlóján fekve Baekhyun megfogadta, hogy a Chanyeollal hátralevő napokat boldogan és őszintén fogja tölteni. Azzal a reménnyel, fog élni, hogy Chanyeol sokáig mellette lesz, de ugyanakkor nem fog megfeledkezni arról, hogy a napjaik meg vannak számlálva.

Egy kis idővel később Baekhyun-t egy hang rángatta ki morbid gondolataiból, aki őt hívta. Felugrott és kinyitotta az ajtót, majd meglátta Chanyeol-t szélesre tárt karokkal mosolyogni, mely beragyogta arcát.

„Nézd, van egy ragtapaszom!” – mondta boldogan a fején levő kék ragtapaszra mutatva.

Baekhyun hirtelen nevetésben tört ki.

„Mi a baj Baekhyunnie? Nem tetszik a ragtapaszom?”

Baekhyun megindult Chanyeol irányába, érdekes hangok keretében. Chanyeol elkapta mosolyogva, majd szorosan Baekhyun kicsi teste köré fonta karjait. Chanyeol volt az egyetlen, aki látta az ’orvosokat’, boldogan megköszönte nekik, de közben el sem engedte Baekhyun-t.

Baekhyun szúró szemekkel fúrta fejét Chanyeol kulcscsontjába. Hallotta Chanyeol processzorának zakatolását még ruhán keresztül is, és egy pillanatra megfeledkezett rémálmairól.

„Rád gondoltam. „ – vallotta be Chanyeol, mikor mindketten az ágyban pihentek. Még mindig mellkasához szorította Baekhyun-t és lágyan megcsókolta homlokát.

„Mi?” – kérdezte álmosan Baekhyun.

„Mikor elájultam. „ – közölte Chanyeol. – „Rád gondoltam és láttam arcod. A következő, mire emlékszem, az, mikor a kedves doktorok felkeltettek és adtak valamit. Mondták.. mivel én.. én olyan modell vagyok, mi tud szeretni… szeretlek- e téged. Azt mondták az nem baj, ha én szeretlek de te…jobb ha nem szeretsz viszont.”

„Mi? Miért ne?” – ült fel Baekhyun.

Chanyeol még mindig mosolygott, úgy törölte le Baekhyun könnyeit ujjával. –„Mert nem… nem vagyok tökéletes. Még csak a közelében sem vagyok. Szerencsés vagyok, amiért engem akartál, miután megláttál és megtudtad milyen vagyok. Azt mondták, nincs már sok időm hátra---„

„Fejezd be, kérlek.” – fogta meg Baekhyun Chanyeol csuklóit, melyekkel arcát fogta. - „Kérlek, ne mondj semmi mást…”

„Sajnálom Baekhyunnie. Azt kívánom, bárcsak tökéletes lennék, bárcsak olyan lennék, mit akartál…”

„Nem érted?”- fonta lazábbra kezeit Baekhyun, miközben elkapta szemeit. – „Nem tudlak…” – kezdtek könnyek hullani szeméből. Némelyik Chanyeol-ra esett, ki megpróbálta elkapni őket és vissza akarta adni.

„Baekhyunnie, te csöpögsz!”

„Chanyeol..” – mondta komolyan Baekhyun, és egyre több könnyet hullatott. –„ Nem érdekel, milyen hibáid vagy hiányosságaid vannak. Nem érdekel a rángásod, nem érdekel, ha…ha nincs sok időd hátra. Te már tökéletes vagy nekem. Te vagy az akit mindig is akartam. Nem bántam meg, hogy megvettelek. Az egyetlen, mit megbántam az, hogy olyan sokáig nem engedtem… hogy először megcsókolj.”

„Baekhyunnie…”

„Minden rendben.”- folytatta Baekhyun egy mosollyal. –„Minden napot együtt töltünk. Nincs semmi okom, hogy ilyen legyek. Tudom.. tudom, hogy nem érdekel, mi történik, nem akarlak elveszíteni.”

A Chanyeollal való csók miatt minden védőfal összeomlott Baekhyun szíve körül. Chanyeol megcsókolta, majd alsó ajka megremegett, mikor Baekhyun közelebb ment hozzá az ágyon.

„Ne csepegj többet.” – könyörgött Chanyeol. – „Nem tetszik, kérlek, ne csináld.”

„Ezt sírásnak hívják.” – suttogott Baekhyun. – „Akkor csináljuk, mikor boldogok vagy szomorúak vagyunk.”

„Te most boldog vagy?”

„Igen... igen, mert veled vagyok.”

A napok lassan teltek és ezt Baekhyun is észrevette. Egyből megcsinálta a házit, ahogy hazaért az egyetemről, és a nap hátra levő részét azzal töltötte, hogy körbevezette Chanyeol-t Szöulban.

Az első állomás egy fagyizó volt, ahol Baekhyun minden lehetséges ízből vett Chanyeolnak, az eladó pedig alig hitte el. Mikor Chanyeol az egészet annyi idő alatt ette meg mint az ember egy gombócot, az eladóhölgy megdöbbent.

„Nem igazán érzem.” – mondta Chanyeol, mikor kéz a kézben sétáltak az utcán. -„De a számnak jól esett! Wah, Baekhyunnie, van valami az álladon. Had szedjem le!”

 Baekhyun úgy gondolta, hogy szalvétával fogja letörölni arcát esetleg a kezével, de nem puha ajkakkal és kíváncsi nyelvvel. Chanyeol addig nyalogatta Baekhyun-t, míg el nem vörösödött nevetve, mikor Baekhyun fagyija a kezében nem landolt azért, mert túl szorosan fogta.

Úgy néztek ki, mint akik randiznak és Baekhyun ezt is hitte, még ha szavakkal nem is mondták ki.

Szavak nélkül alakult ki köztük.

A parkban Chanyeol egy kutyát üldözött majd gyengéden birkózni kezdett Baekhyunnal, addig, míg mindketten a fűben nem voltak. Baekhyun sosem gondolta korábban, hogy ennyire boldog lehet egy másik emberrel. Chanyeol mindenhova el akart szaladni és mindent meg akart fogni; Baekhyun pedig addig hagyta neki, míg legális volt.

Elutaztak a legmagasabb pontra, ahonnan látni lehet az egész várost, a túra alatt Baekhyun végig Chanyeol mosolyát figyelte. „Nem lenne király, ha repülnénk, Baekhyunnie? Ha tudnék repülni, a hátamra vennélek és körberepülnénk az egész világot!  Van egy gyönyörű hely, amit New York-nak hívnak, láttam képekről!”

Baekhyun egy teljesíthetetlen ígéretet tett azzal, hogy megígérte neki elviszi New York-ba öt éven belül, hogy lássa azt, mikor Chanyeol még boldogabb lesz.

Körberohantak az egész városon, mindent megnéztek és magukba szívták a metropolisz zajait. Chanyeol boldogan mosolygott, mikor egy csapat iskolás megtámadta, habár tudták, hogy nem közülük való, elkezdtek játszani vele és új barátjukká fogadták.

„Tényleg kedvelnek téged.” – mosolygott Baekhyun, miközben azt figyelte, hogy az egyik kislány megragadja Chanyeol kezét és mondta, hogy ne menjen el.

„Azt hiszem, meg akar tartani” – mondta Chanyeol, majd álla alatt megcsikizte a kislányt. –„Hello, apróság. Én most elmegyek Baekhyunnie-val, oké? Menj haza anyukádhoz és apukádhoz, szerintem már várnak téged.”

 A kislány Chanyeol-ról Baekhyun irányába nézett. „ Ő ott Baekhyunnie?”

 Baekhyun zavartan integetett.

„Igen,ő. Ő az én..” – hallgatott el Chanyeol.  – „Ő az..nem tudom, mit mondjak, így ezt mondom apróság.” – guggolt le Chanyeol míg egy magasságban nem lett a kislánnyal. –„Ő az, akit szeretek.”

Volt egy kis csend, majd a kislány mosolyogva megértette. „Szeresd nagyon, rendben?”

„Úgy lesz.” – ígérte meg Chanyeol egy apró mosoly mellett.

Mivel elég közel állt, Baekhyun hallotta a beszélgetésüket, szíve meg hevesen dobogott. A szíve már így is nagyobb volt Chanyeol tettei miatt, de szavai által még jobban megduzzadt. Ha ez így megy nemsokára már nehezére fog esni a lélegzés.

Az első közös fürdésükre Baekhyun mindig emlékezni fog. Chanyeolnak nem okozott gondot, hogy gyorsan levegye, ruháit majd először bemásszon a kádba, győzködve Baekhyun-t hogy csatlakozzon hozzá.

A fürdés olyan volt Chanyeol számára, mint az evés: nem volt rá szüksége, de élvezte,ha Baekhyunnal csinálta. Baekhyun kicsit bolondnak érezte magát, mikor arra kérte Chanyeol-t, hogy csukja be a szemét, míg boxerig vetkőzik, de akkor még butábbnak érezte magát, mikor bemászott Chanyeol lábai közé, mert nem volt sok hely a kádban.

„Baekhyunnie tényleg piszkos?” – kérdezte Chanyeol kezét Baekhyun vállán pihentetve.

„Reggel már fürödtem, így nem annyira.”

„Megfürdethetlek? Tudni akarom, milyen.”

 Egy kis hezitálás után Baekhyun odaadta neki a szappant és a szivacsot. Várta a buborékok hűvös érintését hátán, de helyettük meleg ajkak csókolták fülét.

„M-Miért csináltad?” – vörösödött el.

„Csak…meg akartam tenni. Az jó, ha… többször csinálom?”

Baekhyun nem gondolt erre többet. Chanyeol minden apró részletét óvatosan megmosdatta, mert semmit nem tett Baekhyunnal úgy, hogy ne lenne óvatos. Baekhyun meg volt lepve ahhoz, hogy megszólaljon, helyette bólintott és örült, hogy magán tartotta az alsóját.

Chanyeol apró csókokat hagyott Baekhyun nyakán és vállain, miközben hátát mosta, fel alá húzva a szivacsot. Baekhyun nem érzett semmit, de mikor Chanyeol hirtelen megcsókolta arcát a meglepetéstől majdnem felugrott.

„Nem csinálod elég jól.” – próbált mérgesen beszélni Baekhyun, de nem ment. Nehéz volt mérgesnek lenni, mikor Chanyeol a kulcscsontjából nyalogatta a vízcseppeket.

„Megmoslak a nyelvemmel. Az nem számít?”

Nem számított, de Baekhyun nehezen tudott volna nemet mondani neki. Közelebb csúszott Chanyeol mellkasához, kilocsolva a vizet kettejük közül.

„Álmos vagy, Baekhyunnie?”

„Egy kicsit, jó meleg a víz.”

A kád szélében Baekhyun érezte, hogy Chanyeol mozgatja ujjait. „Kellemes a hőmérséklete.” – mondta Chanyeol. - „Szeretem azt a színt, amilyen a bőrödnek lesz. Baekhyunnie olyan, mint egy cseresznye. A cseresznye is olyan édes, mint te?”

Baekhyun ajkai megremegtek. – „Némelyik igen, de én a savanyút szeretem.”

„Nem tudom milyen az a ’savanyú.’ – Chanyeol lassan tovább folytatta Baekhyun feslő testének kényeztetését ajkaival és nyelvével. – „De azt tudom, Baekhyunnie-nak milyen az íze. Azt hiszem, ez az egyetlen íz, amit igazán ismerek.”

„És én édes vagyok?”

„Édes és meleg. Szeretem érezni nyelvemen, és nem tudom abbahagyni csókolgatásod, mert a víz még ízletesebbé tesz.”

Baekhyun a feromonokrol akart beszélni, de hamar leharcolta magával, hogy nem fogja „intellektuális” beszéddel tönkretenni a hangulatot. Sütkérezett Chanyeol figyelmében, és nem ellenkezett, mikor Chanyeol maga felé fordította arcát, hogy megpuszilhassa ajkainak szélét.

A napjaik meg voltak számlálva.

Baekhyun egy hete eldobta a naptárat; megőrjítette. A napok kezdtek semmit sem jelenteni nekik, de Baekhyun remélte, csak azért mert közelebb kerültek egymáshoz és nem azért, mert az ismeretlen nem sokára elérkezik. Mi az a száz nap, annak, aki szerelmes? A szív nem ismeri az időt.

Ez a száz nap simán lehetett volna három év vagy harminc év, Baekhyun tudta, hogy érzései nem változnak. Ilyen rövid idő alatt elég messzire eljutott és ez nem lehetne indok arra, hogy beleőrüljön. Ostoba módon azt kívánta, hogy ez az állapot az örökkévalóságig tartson, Chanyeol jelenlétével maga mellett.

Ez túl sok kérés.

Az idő csak illúzió az emberek élete mellett, melybe saját magukat kergetik. Baekhyun maradhatna és tettethetné, hogy a holnap nem fogja elválasztani Chanyeol-tól, de az illúzió hamar eltűnt. Szerette Chanyeol-t. Nem gondolta volna, hogy tudja mi a szerelem, de Chanyeol és a mosolya miatt most már tudja és tudni is fogja.

 A szerelem ezekben a csendes pillanatokban van. A szerelem egy nyugtató ölelés, egy egyszerű mosoly. A szerelem az ok, amiért Baekhyun Chanyeol karjaiba fordult és megcsókolta az ajkait, kiharcolva hogy Chanyeol kinyissa ajkait.

Chanyeol belenevetett csókjukba, a hang Baekhyun szájában is cikázott, majd eljutott egészen agyáig. Emlékezni akart erre a nevetésre egy életen át. Visszahúzódott, emlékeztetve magát valamire, amit örökre megőrizhet. Chanyeol szemeit.

„Baekhyunnie?” – kérdezte Chanyeol mosolyogva. Ekkor a bal szeme rángott meg,  Baekhyun szíve pedig hatalmasat dobbant.

„Az én Chanyeol-om nagyon jól néz ki.” – suttogta, majd közelebb húzta, eltérítve Baekhyun ’csöpögő’ gondolatait, melyek az utóbbi másodpercekben kerültek elő.

„Gyönyörű Baekhyunnie.” – mondta Chanyeol az ajkaira.

Ez a pillanat.

Ez az egyetlen, melyről Baekhyun azt kívánta, bárcsak örökké tartana.

A következő öt nap alatt Chanyeol nem akart kikelni az ágyból. Nem hívta ezeket a pillanatokat alvásnak, de Baekhyun aggódott, mindeközben nyugtalan is volt, mint ahogy a homokórákban az utolsó homokszemek is leperegnek. 

Baekhyun megpróbálta figyelmen kívül hagyni ezt a viselkedést, csendesen virrasztott az utolsó hétig. Szíve elkerülte az izgatottságot, akárhányszor meglátta Chanyeol-t az ágyban. Csókjaik egyre édesebbek lettek mikor csak hetek voltak hátra. Chanyeol mosolya ragályos volt és ragyogó. Baekhyun nem vette észre a fényt szemében, csak mikor túl késő volt.

Az ötödik nap egy szerda volt, erre Baekhyun mindig emlékezni fog. Épp hogy átlépett a bejárati ajtón és letette táskáját válláról, mikor Chanyeol gyenge hangja a szobába szólította.

„Baekhyunnie” – suttogta. Elnézve a dolgokat, ma sem kelt ki az ágyból. Ugyanabban a pozícióban volt, ahogy Baekhyun hagyta reggel, ebből is arra következtetett, hogy komoly fájdalmai vannak.

A vég már közel.

„I-Itt vagyok.” – mondta Baekhyun, majd leült mellé az ágyba. Gyomra összeszűkült, ahogy meglátta a szenvedést Chanyeol arcán. Szíve megijedt, mikor Chanyeol folytatta a beszédet.

„Minden… minden fáj. Mi történik?”

„Nem tudom.” – válaszolt Baekhyun, kezét végighúzva Chanyeol arcán. Hidegebb volt, mint általában, ez megijesztette Baekhyun-t és teste is azonnal reagálni kezdett.

„Ez nem lehet.” – mondta hirtelen Chanyeol, majd megpróbálta kinyitni szemeit.

Baekhyun akkor sem vette le arcáról szemeit, mikor Chanyeol-nak nem sikerült ránéznie.

„Nem volt elég időnk, ez… most nem mehetek el.”

„Chanyeol” – mondta Baekhyun, ajkai előtt tartva kezét. Nem akarta tovább hallgatni ezt. Belsője fészkelődni kezdett és hirtelen nyomást érzett szemeiben. Ez az.

„Nem harcolhatsz ellene… nem harcolhatunk az ellen, miről tudtuk, hogy el fog jönni.” – szöktek könnyek Baekhyun szemébe, szavai akadozottá váltak. Idegesen letörölte szemeit kezével, undorodva saját érzéseitől. Tartania kell magát Chanyeol miatt. Chanyeol utolsó képe nem lehet róla az, hogy mindenhol ’csöpög.’

„Baekhyunnie” – Chanyeol kezei próbálták megtalálni az övéit, mire Baekhyun szorosan megragadta.– „Én… nem tudom, miért készítettek. Most már látom, én… én neked lettem készítve és csak neked. Nem hittem, hogy valaha találni fogok valakit, aki ennyire… emberivé tesz. Sajnálom---„

„Shhh” – csókolta meg Baekhyun a kezeit, távol tartva könnyeit Chanyeol bőrétől. Nem akarta még nehezebbé tenni, mint amilyen volt. Egy része hálás volt azért, mert Chanyeol –nak csukva voltak szemei.

„Ne felejts el engem, rendben?” – folytatta Chanyeol erőltetett hangon. – „ Szeress másokat, talán jobban fogod szeretni őket, de ne…”

„Soha.” – szorította össze fogait Baekhyun. Mély lélegzetet vett, hogy megnyugtassa szívét. Nem használt. Elbukott. „Nem kell emiatt aggódnod. Az én.. én Chanyeol-om felejthetetlen.”

„Szeretlek.” – mondta Chanyeol. Megpróbálta lehúzni Baekhyun-t, de túl gyenge volt, Baekhyun szíve még kisebb darabokra tört. Baekhyun fölé hajolt, megtámasztva magát kezeivel Chanyeol feje mellett. „Szeretlek.” – mondta még halkabban Chanyeol, ajkait Baekhyun ajkaihoz érintve. – „Chanyeol szereti Baekhyunnie-t.”

Szeretlek.

Az évek múlásával Baekhyun biztos meg fogja bánni, hogy nem mondta ki hangosan, hogy Chanyeol is hallja.

Egy lágy csókkal Chanyeol rengeteg levegőt engedett ki. A zaja zavaró volt és a vég harangozott, de ez nem állította meg Baekhyun-t, hogy tovább mondogassa Chanyeol nevét, egy kis reakció reményében.

 Fájt neki, mikor Chanyeol nem mozdult.

Vége.

Elment.

Soha többe nem láthatja Chanyeol mosolyát.

Soha többé nem láthatja azt az apró rángást, mit imádott.

Soha többet nem kel majd fel karjaiban.

Soha többet nem csókolja majd ajkait.

Soha… nem fog úgy szeretni senkit, mint ahogy Chanyeol-t szerette.

Először egy szomorú hang hagyta el ajkait, majd Chanyeol mozdulatlan mellkasa felett kezdett zokogni, ujjait a pólójába mélyesztve. Chanyeol alatta feküdt, hidegen, mint egy kő.

Nyoma sem volt a boldog, elképesztő, tökéletes, tökéletes embernek, kit Baekhyun szeretett. Mindig is szeretni fog.

Nem voltak karok, melyek átölelték volna, mikor sírt. Nem volt suttogás füleibe, hogy „Baekhyunnie, ne csöpögj!”

Semmi.

Baekhyun úgy zokogott, mintha ő lenne a Földön az utolsó ember és senki nem menthetné meg a magánytól.

Egy nappal később Baekhyun nézte, ahogy a Pasi Üzlet kamionja elhajt háza elől.

Nem hagyta abba a sírást és az, hogy Chanyeol az ágyában volt, csak mindent rosszabbá tett. Érzelmei teljesen elvakították, így észre sem vette Tao-t, csak mikor már szorosan mellette állt.

„Ő…”

„Elment” – suttogta Baekhyun,de szemei még mindig abba az irányba néztek, amerre a kamion ment.

„Hyung, én…”

Baekhyun megrázta a fejét és ellökte magától, majd lakása felé fordult. Remélte, hogy Tao megérti azt, hogy még nem tud erről beszélni. Nem hitte, hogy valaha is szavakba fogja tudni önteni, mit jelentett neki Chanyeol.

Chanyeol volt a napfény, a cseresznye fagyija, a barátja, a pasija… élete szerelme.

Nincsenek szavak az emberi nyelvben arra mik kifejeznék mit éltek át. Visszatérve lakásába, Baekhyun egy cetlit talált a párnája alatt.

Megnézte, hogy mi is volt.

Baekhyunnie. Lassan elmegyek. Emlékezz arra, hogy szerettelek, oké? Chanyeol szereti Baekhyunnie-t! Annyira szeretlek, mint ahogy valaki szeretni képes a másikat. Szeretlek és köszönöm, hogy megtanítottad milyen ez az érzés. Végre tudom, mi is a szerelem és milyen, ha szeretnek. Ez tényleg a legnagyszerűbb érzés a világon! Ne csöpögj, rendben? Ne csöpögj. Vigyázz magadra és ne legyél ilyen rossz Huang Zi Tao-hoz.  Viszlát Baekhyunnie-m, barátom.